Egész évben folytatódhat az építőipar növekedése

Egész évben folytatódhat az építőipar erőteljes növekedése a szerződésállomány és a beadott lakásengedélyek száma alapján - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában pénteken.

építőipar növekedés

A Központi statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy áprilisban az építőipari termelés 14,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, márciushoz képest pedig szezonálisan és a munkanaphatással kiigazított indexek alapján 6,5 százalékos a növekedés.  
    Pomázi Gyula a bővülést az uniós források felfutása mellett a lakáspiacot fellendítő kormányzati intézkedéseknek és az állami beruházásoknak tulajdonítja. Hozzátette, hogy a növekedés mindkét építményfőcsoportot, az épületeket és az egyéb építményeket is érinti. Kiemelte, hogy az első negyedévben átadott 3394 lakás történelmi csúcsot jelent egész évre arányosítva. 
    Az ITM pénteki közleménye kiemeli a versenyképes gazdasági környezet, az otthonteremtési program és a kedvezményes lakásáfa jelentőségét az építőipar bővülésében, amely - mint írták - a második legmagasabb a régióban. Hozzátették, hogy a kormány a 2019-es költségvetésben 242 milliárd forintot különített el az otthonteremtési kedvezményekre, így tovább nőhet a lakásépítések száma.

 

MTI 2018. június 15., péntek

HOUSE EXPERT HUNGARY

Dabas, Bartók Béla út 95-97.

Tel.: 0670 581 1195

Kérem keressenek

© A weboldalt üzemelteti az Ingatlan-nyilvántartó.hu - szoftver ingatlanirodáknak
Eladnám ingatlanomat